Częstochowa és Krakkó

 

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem delegációja Varsóból Krakkóba utazott – a częstochowai kegyhely érintésével. Krakkóban, a Magyar Főkonzulátuson október 12-én „mini-konferencia” megrendezésére került sor a Jagelló Egyetemmel együttműködésben. Dr. Körmendy Adrienne főkonzul asszony meleg szívvel köszöntött minket, hangot adott annak, hogy számára óriási öröm, hogy a Szent László-évben ellátogattunk Krakkóba egy hosszú távú együttműködés kezdeteként. Elsőként Pálfalvi Lajos, a PPKE Lengyel Tanszékének vezetője előadásán vettünk részt Szent Lászlónak a lengyel kortárs irodalomban való megjelenéséről, majd Mihał Schmidt, a Jagelló Egyetem doktoranduszának előadását hallgattuk meg a krakkói céhrendszerről. A konferenciát a BÖSZK énekes előadása zárta moldvai népdalcsokorral, gregorián Szent László-énekekkel és a Bogurodzica kezdetű, XIV. századi ólengyel Mária-énekkel. Krakkói tartózkodásunk felejthetetlen élménye volt a Petneki Noémi által tartott történeti, építészet- és művészettörténeti városi séta.

(Szöveg és képek: Telek Nóra, PPKE)

20171011_170159